Robotok lettünk...
Robotok lettünk...
Robotok lettünk saját hazánkban,
Idegenek lettünk a családunkban.
Gyerekeink, már csak este látnak,
Valami baja lett ennek a világnak.
Dolgozunk mint a robotok, nincs idő,
A szomszédodra ránézel, vajon ki ő?
Nincs energiád a családra s barátra,
Már nem figyelsz a saját álmaidra !
Valami összetört benned, robot lettél,
Mókuskerékbe, oly szépen bele estél.
Csak mész reggel, este, teszed a dolgod,
Saját magadnak lettél rabod s a foglyod.
Kilépnél belőle, de változni nem mersz,
Átkozott komfortzóna, jobb amit ismersz.
Pedig gondolatban már megtetted néha,
Nem tudhatod meg, a sorsnak mi a célja.
Pedig az életet azért kaptad, hogy élj vele,
Azért van mindenkinek nyakán, a kis feje.
Gondolkodj, cselekedj, ez most nem a jó,
Robotok lettünk, pedig az életünk mulandó.
Ha gondolatban változnál, megrettensz,
Félsz az újtól, nem mered, megdöbbensz.
Nézd a gyereked, hisz lassan már idegen,
De te robotolsz, történjen bármi betegen!
Aztán egyszer csak, elszakad az a cérna,
Rájössz nem élsz, istennek se ez a célja!
De már nincs egészséged, megöregedtél,
Rájöttél mégse vagy robot és kimerültél.
Mennyi van még vissza? Elgondolkodol,
Pihenésre vágyol s szeretetre szomjazol.
De robotoltál, nincs már senkid a világon,
Egyedül maradtál már s fekszel az ágyon.
Gyerekeid kirepültek, nem keresnek már,
Család, férjed sincs már, hiányzik a társ.
Ekkor döbbensz rá, nem vagy te robot,
Ember vagy és van szíved, ami dobog.
Lehet arra gondolsz, túl késő minden,
Nem tudod, hogy szíved miben higgyen.
Robotok lettünk, ebben a világban, lehet,
De rajtad múlik .... az,
Mikor szabadítod fel végre már a lelked?
Nem könnyű hisz tudom, embernek lenni,
Családra, barátra annyi időt végre csenni.
Arra hogy ne legyünk egymásnak idegen,
De csak a lélek és a szív érzi ezt, idebenn.
Budapest. 2021. 06. 15.
Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!