Halálos csók...

( Egy férfi fájdalma )

Belehaltam, mikor elmondtad énnekem,

Napjaid számlálva vannak, kész végem!

Még nem fogtam fel, hogy lassan elmész,

Nem vagy már oly erős és nem is remélsz!

A haláloskór legyőz, már nem is ellenkezel,

Mi lesz nélküled? Mi lesz az én életemmel?

Sajgó lelkemmel ölellek és örökké akarlak,

Nyomatékot adva a kimondatlan szavaknak!

Csak belül emészt a fájdalom, hogy elmész,

Lelked, lelkemben, szíved a szívemben vész!

Én is belehalok akkor, ha elvesz tőlem az ég,

Nem bírok én élni nélküled, már nagyon rég!

Halálos csók amit adhatok, de megöl a bánat,

Nem így terveztem, hanem a fejedre fátylat!

De akarlak, szeretlek és elveszlek én mégis,

Ha oltárnál a halálos csókodat kapom, így is!

Zokogva kértelek, légy a feleségem örökre,

Mielőtt elvinnének tőlem, nagyon messzire!

Sírva mondtál igent, pedig tudtad vesztettél,

De legalább egy fájó szívet boldoggá tettél!

Eljött a nap és az oltár előtt megcsókoltalak,

Tudtam nehéz lesz, de én biztattam magamat!

Nem sejtettem hogy ez lesz az utolsó csókod,

Egy halálos csók... vihetem sírodra a csokrot!

Te útra keltél, elvittek tőlem az égiek örökre,

Magányos lettem én, választ várok a miértre!

De csend honol a temetőben, nem felel senki,

A lelkemet és szívemet, senki meg nem menti!

Budapest. 2020. 01. 05.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!

Köszönöm az idődet, ha olvastad a versemet!