Elmegyek...
Elmegyek...
Látom már nem olyan a szemed,
Hallom beszélsz de nem kedvesen.
A boldogság mi körül vett minket,
Olyan mint ha lemosod a sminked.
Elszállt a szerelem, elmúlott a csoda,
Keserű minden szó, életünk mostoha.
Nem értjük egymást, már nincs a varázs,
Olyanok lettünk, mint a fullánkos darázs.
Ott marjuk egymást, hol kis utat látunk,
Keressük, nem jön újra a boldogságunk.
Minden szó s hang fegyverként csattog,
Nem értjük egymást, agyunk csak kattog.
Mikor mondtam neked, mégis hogy lehet?
Nem ezt akarom, nem bírom s elmegyek!
De te makacsul ragaszkodsz, maradjak?!
De érted? Mintha beszélnék a falaknak!
Nem és nem! Nem akarom sírni láss!
Már olyanok vagyunk, mint izzó parázs!
Lángba fojtva minden kén keserű dühöt,
Palástolva azt, hogy neked is van bűnöd!
Aztán egy nap, nem bírtam már tovább,
Bementem a szobába, pakoltam a ruhát.
Az ajtóba megállva, szóltam én elmegyek,
Magammal viszem a fájó és bús emlékeket!
Budapest . 2021. 06. 11.
Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva!