Az ember könnye

2021.07.10

Az ember könnye


Hol szomorúan, hol búsan látom a kínt,

Látom a síró lelkeket, ahogyan kitekint.

Sok bánat s fájdalom van már e földön,

Hiába kérjük az Istent, hogy ez szűnjön.


Nem csak éhezés és nem csak betegség,

Mert már nincs emberben, a reménység.

Eljön a holnap tán, jobb lőn mint tegnap,

Talán lesz majd jó is, valamikor egy nap.


Nincs ki mondja, hogy bízz még, hátha,

De az ember ilyen, gyarló, naiv s gyáva.

Titokban hol senki sem látja, úgy sírnak,

Senki senkit nem ismer, kit hogy hívnak.


Idegenek lettünk uram, saját hazánkban,

Harcolunk, de nem nyerhetünk csatában.

Hiszen ember, a lelketlen ellen harcolva,

Miközben a saját lelkét is ezzel kínozza.


Miközben a sok ember könnye, hullott le,

Hány s hány tört döftök, egymás szívébe?

Pedig milyen jó lenne már, békében élni,

Ne kelljen tartani egymástól s nem félni!


Mily szép lenne, ha hazánk fiai örülnének,

Javulna s vigadhatnának a körülménynek.

Az ember könnyétől se, változott semmi,

Ideje lenne felébredni és valamit is tenni!


Azok a könnyek csak akkor száradnak fel,

Ha összefog minden ember, saját lelkével.

Lásd meg, hol néha kell még egy mosoly,

Vedd észre, hol van ínség, hol van nyomor!


Hidd el a világod olyan, amilyenné tetted,

Miért van szenvedés, éhínség még kérded?

Csak te, bizony te s ha mindenki tenne érte,

Nem hullana hiába, az ember könnye végre!


Budapest. 2021. 07. 10.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !

Irány a facebook !

https://www.facebook.com/csillag.m.gyongyi.versei
Verseim / Írásaim© Minden jog fenntartva 2021
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el
Sütiket használunk, hogy biztosítsuk a weboldal megfelelő működését és biztonságát, valamint hogy a lehető legjobb felhasználói élményt kínáljuk Neked.

Haladó beállítások

Itt testreszabhatod a süti beállításokat. Engedélyezd vagy tiltsd le a következő kategóriákat, és mentsd el a módosításokat.