Az ember bűne...

Az ember bűne...

Mikor magányos vagy s csak egyedül,

Hiába hallgatózol a tücsök se hegedül.

Mikor a csend sem válaszol, nem mer,

Úgy érzed elhagyott az Isten, téged ver.

Sokszor gondolod, senki sem szeret,

Elhagytak a barátok, és érzed végleg.

Nap mint nap küzdesz már magaddal,

De nem akarsz feküdni soha haraggal.

Gondolkodsz néha, jó volna társ, barát,

Ki néha vigasztal, és a lelkedbe bele lát.

Minden rossznak, egyszer vége szakad,

De a tied tán okkal, túl hosszúra nyúlhat.

Bár mindennap azt gondolod, nem bírod,

Úgy érzed nőttön nő, fájdalom s a kínod.

Néha már álmodozni is, képtelen vagy,

Nem tudsz gondolkodni, kihagy az agy.

Sokszor azt gondolod, Isten miért élek?

Eddig azt gondoltam, semmitől se félek.

Félek, nem haláltól, hanem a magánytól,

Hogy megfoszthatnak, a földi csodáktól.

Ember szeretve élhet igazán s párosan,

Hiszen nem élhetünk sohasem, céltalan.

Ez a kicsinyke életünk, oly hamar elsuhan,

Embernek tudnia kell, nem volt hasztalan.

Az ember szeretne élni, kicsit boldogan,

Társtalan, keresi a boldogságot lázasan.

Sokszor érthetetlen, mert ha van párja,

Nos azt kellene szeretni, s vigyázni rája.

Ember telhetetlen, semmit sem értékel,

Nem tudnak boldogan élni, s hűséggel.

Ma már többen csak az anyagiakat nézik,

Szívből, lélekből szeretni, ezt nem érzik.

Kegyetlen világot élünk, nincsen szeretet,

Bárki bánthat bárkit, szívben ejthet sebeket.

Nem látja át, hogy ezek mélyek lesznek,

Lelküket eladták, élnek bűnös testüknek.

Budapest. 2021. 08. 28.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !