Csipetnyi szeretet

( Megtörtént események alapján íródott. Emberi jogokra hivatkozva, a személy azonossága rejtve maradt, s egy kicsit át lett dolgozva, mert akik ismerik a nőt , ne ismerjenek rájuk! )

Akik pedig akkor velem dolgoztak ezen , hálásan köszönöm hogy mellettem álltatok!

Sétálok a gondolataimban mélyedve,

Munka után haza fele, egy késő este.

Egyik sarkon ül egy fiatal nő kisfiával,

Kérlek segíts, ölében egy fa táblával.

Fejemben átviharoztak a gondolatok,

Végére érve, ez de szégyen magyarok!

Megálltam, s leültem a beton szélére,

Nincs hol aludni, válaszolt a kérdésre.

Nincs lakás, elbocsájtottak a munkából,

Nem járhatok dolgozni mégsem utcáról.

A gyerek apja elhagyott, s nincs senkim,

Nincs munkám és már nincsen semmim.

S ránéztem a gyerekre, aludt az ölébe,

Fájdalom van mélyen az anya szemébe.

Fiúcska néha el-el mosolyodott álmában,

Ki tudja van e étel a kicsi kis gyomrában.

Éhezünk, fejezte be történetét az asszony,

Ahogy néztem, láttam, túl vékony bizony.

Volt nálam pár pogácsa, azt nekik adva,

Nem szóltam, had egyen, békén hagyva.

Felét láttam becsomagolta, a kicsikének,

Miközben látta az asszony hogy figyelek.

Némi apró volt csak nálam s nekik adva,

Fájó szívvel elköszöntem, magára hagyva.

Éjjel sokat forgolódva, gondoltam rájuk,

Szegény gyerek, hát így látott napvilágot!

Hát kérdem istenem, miért van ez így?

Hát nem látod merre és hol van a kín?

Aztán eszembe jutott, talán van is kiút,

Az anyaotthon, ne veszítse el a kisfiút.

Felöltöztem és felhívtam gyorsan őket,

S elmondtam hogy merre és hol ülnek.

Az otthonvezetője is később vissza hívott,

Kocsival értük mentek, legyen ő is áldott!

Pár napra rá, mentem meglátogatni őket,

Láttam az otthonban, sok szomorú nőket.

De ott legalább, vigyáznak rájuk, van enni,

A gyereknek sem kell éjjel, az utcán lenni.

Mikor megláttam az asszonyt, a kisfiával,

Odaszaladt, megfogta kezem oly hálával.

Szó nélkül magamhoz ölelve az asszonyt,

De a szívem még belülről, egyre sajgott.

Bár segítség ez, tudom, de nem minden,

Bele látva a fájdalmas lelkébe csendben.

Egy csipetnyi szeretet, életeket menthet,

Ébredjetek, így lehet naggyá egy nemzet.

Hol szeretet van s törődés, nincs éhezés,

Embernek maradni is könnyebb a létezés.

Most már tudom, ott a lehetőség jó légy,

A sors mindig eléd teszi, jobb legyél még.

Láss és ne járj vakon, vedd észre ember,

Igaz nem könnyű segíteni és mert teher.

Ha a földön jót teszel, a lelkednek teszed,

És ha nem is tudod, így gazdagabb lehet.

Nem az anyagi dolgaidat viszed az útra,

Ha távozol innen csak lelked megy túlra!

Te kincsed a lelked, s azt soha ne engedd,

Hogy földi rosszal mocskold, és mérgezd.

Szemeddel láss, szívvel, lelkeddel érezd,

A csipetnyi szeretetedet, soha ne fékezd!

Add át, mert attól szebb lesz az élet, a világ,

Halld meg ha ember okkal segítségért kiállt.

Te attól leszel gazdagabb s nem a pénzedtől,

De ha adsz, azt mindig add tiszta szívedből!

Budapest. 2021. 10. 06.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !

Élet-morzsák 2 rész

Elveszve

Mikor először ültem vonaton,

Nem tudtam állni a peronon.

Süvített a szél, vonat zakatolt,

Jött édesapám majd átkarolt.

Gyere be te leányzó a fülkébe,

Addig még mi bajod történne.

De hát apró gyerekek elevenek,

Míg egyszer látom, eltévedek.

Hiába jó szó, így járt a leányzó,

Hát megállt a vonat ez megálló.

Láttam mennek le van leszálló,

Leszálltam s bezárult a vasajtó.

Körül néztem apám meg sehol,

Úristen a vonat meg elzakatol.

Most mi lesz velem itt egyedül,

Látom egy vén cigány hegedül.

Oda futok hozzá, csacsogtam,

Aztán a cigánnyal, dalolgattam.

Mikor abba hagyta a muzsikát,

Felém villantotta nagy mosolyát.

Hát te pula hol van apád, anyád,

Te szótlanul szedted a sátorfád.

De cigány se volt rest, eléd állt,

S elmondtad véletlen leszálltál.

No cigány elvitt a kapitányhoz,

Mondja, elvisznek apukádhoz.

Jókat szórakoztak ők miattam,

De a nevetést most kihagytam.

Sírtam én mi lesz ha elvesztem,

Apukámat, meg kell keresnem.

Megnyugtatott a rendőr bácsi,

S többet nem kell így leszállni.

De megígértem, mindent neki,

Szólt a telefon, s beállt a kocsi.

Beültettek a szép rendőr autóba,

Messziről ugrottam apu karjaiba.

Budapest. 2021. 09. 29.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !

Papa menjünk haza...

Papa menjünk haza...

Ott, hol nagyszüleim háza állott,

Gondolatban úgy vissza vágyok.

Gyerekként ott hol boldog voltam,

Szeretetből mindig sokat kaptam.

Néha sírok, ha vissza emlékezem,

Mikor a nagypapám fogta kezem.

Csupa melegség és ráncos arca,

Előttem van, papa menjünk haza.

Suttogtam halkan és rá néztem,

Nem szólt semmit, de nem értem.

Miért nem mozdul, áll némán, sír,

Ej te lyeány, hosszú az út, nem bír.

Papa, de én téged úgy szeretlek,

Fogom kezed s el nem engedlek.

Hát oly soká kellett élni nélküled,

Gyere menjünk már haza, kérleled.

Aztán jött a drága nagymamám,

Ha meglátom, ejj, fülig ér a szám.

Imádott nagyim, a keze szorgos,

Házikenyér, de semmi nem boltos.

Hát sokan lenézték, írástudatlan,

De a szíve, szeretettel dugig van.

Mondja a mamám, gyere apjukom,

Ne sírjon e lyány , a kis galambom.

De még én fogom a papám kezét,

Azt ahogy szokta, ölbe vett mesélt.

Simogatva arcom, mama is búcsúzott,

Gyere papa menjünk haza, s mosolygott.

Angyali fény, mi elvitte őket messze,

Zokogva kértem, hogy még ne vigye.

De felszálltak a mennybe, csillagokra,

Drága mama és papa, megtértek haza.

Budapest. 2021. 09. 28.

Saját szerzemény, szerzői jogok fenntartva !